üdvözöllek

a blogomon

8) szeles kaszás

Leave a comment

személyesen

szeretném bemutatni picit személyesen is a területet, ha megengeditek.

tehát Kaszásdűlő egy kaszáló volt régen és hatalmas rétek maradtak meg mai napig. Azonban a rétegre panelokat és hatalmas ipari épületeket húztak fel a 80as években. Szerencsére maradt még így is bőven zöld terület, mert a műemlékvédők nem engedtek romokra építkezni. Mivel Aquincum romjai vannak innen egy lépésnyire, ezért oda már nem tudott eljutni város. Azonban a réteknek is megvan a maga szerepük. Ide járnak WCztetni a drágalátos kutyusaikat és görnyékeiket a gazdik. A bicósok közkedvelt területévé is vált a könnyen változtatható buckák. Ha a csemetéket akarják levinni “sétáltatni” vagy “megfuttatni”, arra is van lehetőség a potom 3-4 játszótéren, amelyek a 21.században már fel is lettek újítva EUs szabványoknak megfelelően…
A környék annak ellenére, hogy hiányban szenved a gyerekközlekedésnek megfelelően kialakított közlekedősávokban (a suli környékén), mégis nagy mennyiségben tartalmaz tanulópalántákat, tudásra szomjazva. Az iskolában 27osztály van, de csak általános iskolai oktatás keretében. A sporttagozat miatt külön úszodával rendelkezik az iskola.
A dikákokat a közeli rétre is kiviszik sprintelni, kúpert futtatni, a közelben lakó nyugdíjasok bánatora, akik a nagy zajongások közepette nem tudnak rendesen szunyókálni a kihelyezett padokon. Ahogy elnézem, minden 3. nyugdíjas magányos és ezért amolyan kutyaformájú 4lábút vesz, melyeket csoportosan sétáltatnak…sajnos fáj a lábuk felszedni a kutyagumit az állataik ürítését követően…ettől aztán még hangosabb morajt váltanak ki a sprintelni kényszerülő diákok körében…

NA DE MIT IS HAGYTAM KI EDDIG?!
Hát a szelet. Kaszásdűlőt el lehetne nevezni a szelek városának is. ÁLLANDÓAN fúj a szél, hol meleg(ritkán) hol farkasordító északi. A hegyek által övezett Pilisi völgyeken keresztülsüvítő északi szél mindenki bőrén képes felállítani a szőrt. A panelházak közé beszoruló szél képes körbe-körbe tekeregni, az esernyőket kicsavarni és a vizet szembe fröccsenteni. De legalább NINCS SZMOG!!! Mivel a Szentendrei úton napont több ezer kocsi robog ide-oda, nagy mennyiségű szmogot jeleznének a receptorok. A szélnek köszönhetően mindig tiszta a levegő, a szmogot a Dunára fújja a szél.
Ahogy korábban írtam, a közlekedés kíváló, az ingatlanárak közepesek, a színvonal okés, élni viszont nagyon jó itt.
Tehát érdemes ideköltözni bármikor 🙂

7) híres embörök, akik itt laktak köztünk

Leave a comment

7) híres embörök, akik itt laktak köztünk

Kassák Lajos író, költő, műfordító
Krúdy Gyula író 1873-ban, a városegyesítéskor Óbuda Budapest részévé vált. Ekkor még hozzá tartozott a Margitsziget is. Krúdy 1930-ban éppen onnét költözött Óbudára, a Templom utca 15.-be, s itt lakott haláláig.
„…az óbudai harangok mindig azt mondják, hogy: gyerünk a temetőbe, mert Óbudán minden temetést ünnepélyesen tartanak, sok dolguk van a harangoknak. Az újlaki harangokra nem emlékszem…” (Hét Bagoly)

Sinkovits Imre színművész
Tamkó Sirató Károly költő, műfordító
Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000)
Udvaros Dorottya színművész

ebből látszik, hogy igen jó művészeti beállítottságú emberek laknak/laktak emerre és gazdagították a kerületet 🙂

6) SZIGET Fesztivál! jóez nekünk?

Leave a comment

SZIGET Fesztivál! jóez nekünk?

A Sziget fesztivál nyerte el 2011év legjobb Európai fesztivál díját. Ez azzal jár együtt, hogy rengeteg, de tényleg tömérdek ember érkezik abban az egy hétben ide a III.kerületbe. Egy hét, mikor felborul a rend a kerületben. Tömeg van, mocsok és rengeteg külföldi. Az állandó zajtól idegesek lesznek az itt lakók, folytonos félelmet éreznek a részeg, bóklászó fiataloktól és az idevonzott hajléktalanoktól.
Ez mind rossz, de mégis miért itt és miért jó, hogy pont itt van a Sziget?!:)
Temérdek előnye származik a kerületnek egy hét kellemetlenségből. A felsorolást kezdhetjük ott, hogy “világ szeme” ide szegeződik. A TVben, rádióban ez folyik a csapból is, tehát mindenki tud róla és tudja, hogy Óbudán van a Sziget. Ha valamelyik küldölfi azonosulni akar MAgyarországgal, lehet a Sziget fesztivál ugrik be először neki.
Ezen kívül az is szól a fesztivál hasznossága mellett, hogy a fesztivál előtt, alatt és után is sok közeli lakást, szobát keresnek a külfödiek és ezt a helyiek annyiért adják bérbe, amennyiért már nem szégyenlik. Mialatt itt tartózkodnak a fesztiválozók, a közeli boltok polcait ürítik ki nap, mint nap, ami jókora bevétel. Igencsak nagy haszon a BKVnak is, amely rengeteg jegyet és bírságot tud kiróni.
A helyiek is elvezik a non-stop közlekedő HÉV járatokat illetve sűrített menetrendű busz és villamos járatokat.
A közbiztonság érdekében a rendőrség folyamatos járőrözést tart és sokkal nagyobb létszámban képviselteti magát az utcákon.
És azt ne felejtsük el, hogy a fesztivál helyének bérléséért hatalmas összeg érkezik az önkormányzathoz, ami TOVÁBBI FEJLESZTÉSEKET tud eszközölni 🙂
Nem utolsó sorban a közelben lakók saját kertjükből vagy erkélyükről hallgathatják a világsztárokat INGYEN!:D

5) járdák problémája

Leave a comment

5) járdák problémája

A kerületrész egyik nagy problémája, az az, hogy annal ellenére, hogy évtizedek során egyre többen lakják a környéket, a 80as évektől  kezdve nem igen történt bármiféle felújítás. Számomra érthetetlen, hogy egy általános iskolába a gyerekeknek mért kell úgy menniük, hogy nem tudják megközelíteni az iskolát járdákkal. Amint a képen is látni, állandó használatban vannak a belső utcák autók által, mivel a lakók többsége itt, a kis utcákban parkol. Mégha a korlátozásokat is betartják az autósok, akkor sem jó, hogy az óvoda és iskola környékén közelében nincs kijelölt járófelület…

4) felhívás a vásárlásra

Leave a comment

4) bevásárlás Kommün

Hogy ez mit is takar?

Kaszásdűlőn nagyjából 9ezer ember él. A Szentendrei úton naponta ennek többszöröse fordul meg. Az ipari parkban dolgozók is több ezren vannak. Ebből kifolyólag a bevásárló szuper- és hipermarketek is megjelentek a 90es évektől kezdve a környéken. A HÉV megállónál látható SPAR helyén már szinte az eddig összesféle szupermarket márka megtalálható volt az elmúlt 20 év során. Emellé a Szentendrei út túloldalára társult 2005ben az Auchan. A kerület másik oldalán, egymást követve található Penny Market, Aldi és Lidl, valamint a Bécsi úton (ahova közvetlen buszjárat (118 és Tesco busz) is elviszi a vásárlókat). A cél: senki ne maradjon otthon és nehogy kis boltokban és piacokon akarjon vásárolni. Azonban a kisebb utcákon sétálva 6-8 kisebb boltot és 2-3zöldségest is láttam. Ezekszerint még erre is van kapacitás egy ekkora lakótelepen…a minap még egy termelői piacot is láttam, amely minden pénteken felvonul az iskola mögött és árulják a portékáikat a termelők (sajt, hús, zöldség, pékárú, stb… 🙂 )

3) LAKÓ?!IPAR

Leave a comment

3) ipari park vs lakások

Ritka, de nem csodaszámba menő esemény, ha egy ipari park egy lakóövezet közvetlen közelségében jön létre. Így született meg az MTV-RTLklub-FŐTÁV-ELMŰ ipari társulása a Kunigunda utcában, Kaszásdűlő területén.
Az ipari park sajátossága, hogy nappal állandó autó és gyalogos forgalom alakul ki a környezetében, zavarva a lakók nyugalmát. Azonban este 6-7 után szinte kihalttá válik a vidék. Ilyenkor én is el szoktam menni oda sétálni, mert ott mindig biztonságban érzem magam. A környék nyugodt, csendes, biztonságos (a nagy létszámú őrzött épületállomány miatt).
Az “park”nak köszönhetően az infrastruktúra is fejlett. A park munkásai állandó fogyasztói látszámot biztosítan a környéken lévő kiskereskedésekben. Így a helyiek is élvezhetik az állandó akciós árakat 🙂

2) Panelok vs hatalmas rétek

Leave a comment

2) Panelok vs hatalmas rétek

KAszásdűlőn egy igen érdekes jelenség látható.
Ez pedig nem más, mint a természet és a beépített terület egymással való együtt élése, szimbiózisa.
A 80as években rengeteg panel házat húztak fel, de mint látható, rengeteg zöld terület nem került beépítésre. 2domb is található itt, ezek kíváló lehetőségett nyújtanak télen a csúszkálásra, szánkózásra. A réteken főleg a kutyát sétáltatók élveznek előnyt, de a kisikolások is kijárnak ide sportolni, akár tesióra keretében.
Néha-néha közösségi versenyeket is tartnak a nagy zöld réteken.
Úgy érzem, hogy a hatalmas szürke panelrengeteg ellenpólusra talált és van mit nézni, van hova kimenni pihenni és hol kikapcsolódni.
Nem mellesleg a panoráma ami fogadhat minket a panelok ablakaiból. A panelházak kelet illetve nyugatnak néznek. Keletre a Duna és Aquincum/város látszik, nyugatra meg a Hármashatár-hegy. Mindegyik lakás vagy erre vagy arra vagy mindkét irányba is néz, amely megkülönböztetett helyzetbe helyezi Kaszásdűlő paneljeit a város többi panel tömbösülésétől 🙂